Rólunk

Kedves érdeklődő!

 

2014.márciusában kezdtük el a munkát Budaörsön, egy felnőtt csapattal, de később egyre több gyerek is jelentkezett a karate oktatásra, így megoldást kellett találni, hogy korcsoportnak megfelelő edzést tudjunk tartani, amit anyagi okokból nem tudtunk kivitelezni Budaörsön, ezért elkezdtünk keresni a környező településeken edzőtermet megfizethető áron, amit Érden a központban( 2030 Érd, Diósdi út 21.) szerencsésen megoldottunk! 2014. szeptember óta Érden edzünk.

Jelenleg több korcsoportban, korcsoportnak megfelelően zajlik az oktatás.

Ovisoknak hetente kétszer 1 óra, kisiskolásoknak hetente háromszor 1 óra és a felnőtteknek hetente háromszor 2 órában van módjuk gyakorolni a karate technikákat.

-          Ovis csoport    12 fő

-          Kisiskolás csoport   7 fő

-          Felnőtt csoport   9 fő

 

A  KLUB azzal a szándékkal jött létre, hogy egy olyan közösség alakuljon ki,  akik segítik egymást, nem csak az edzőteremben, hanem az élet más területein is. Egy szóval számíthassanak egymásra.  Azt szeretnénk, hogy a fiatalabb korosztály jó példát lásson, és legyen hova menniük új barátságokat kialakítani, és ne az utcán kallódjanak. Életünk részévé váljon a rendszeres mozgás, az a mozgás, ami örömet okoz!

A tehetségek kiszűrése és a jövőben versenyekre való felkészülésüknek a biztosítása.

Én nem Karate Bajnokokat akarok kinevelni, hanem egészséges boldog embereket szeretnék látni :)

Az már egy másik kérdés, ha mellette még komoly sport eredmények is lesznek :)

 

 

Weboldalunk:https://karateonvedelem.webnode.hu/

 

Szívélyes Üdvözlettel:

Husi Richárd

+36-70-415-7067

 

Építő gondolatok:

Azt vonzzuk be életünkbe, amire gyakran gondolunk, amire mélyen koncentrálunk legyenek ezek félelmeink, vagy vágyaink. Így tehát érdemes inkább arra fókuszálni, amit szeretnénk, mintsem arra, amit nem!

 

A gyávák soha nem kezdik el, a gyengék soha nem fejezik be, a győztesek soha nem adják fel.

Az edzést komolyan kell venni.


Edzzél teljes szíveddel és lelkeddel és ne az elmélettel törődj. Az igazi gyakorlás nem szavakkal történik, hanem az egész testtel.